2013. június 21.

Esetem a műkörmökkel :)

Sziasztok Szépségek! :)

Ezúttal egy kis műkörmös összefoglalóval készültem nektek.

Még kiskoromban borzasztó sok baj volt a körmeimmel. Ahogy iskolába kerültem rágni kezdtem a körmeim. Anyuék mindennel próbálkoztak (keserű lakk, fokhagyma..), de csaknem szoktam le.
Majd, ahogy középiskolás lettem, lassan leszoktam a körömrágásról.
Aztán egyre inkább érdekelni kezdett a körmök megfelelő ápolása, a szép és igényes manikűr.

Itt a blogon láthattok számos formát (kocka, hosszúkás, ovális..) és méretek között is rengeteget kipróbáltam, a rövidkétől a hosszúig.

Legutóbbi eredeti, saját körmeim ilyenek voltak:
Saját körmeim :)
Aztán jött a szalagavató, és az osztályból minden lány műkörmöt csináltatott. Nem szerettem volna kilógni közülük, és megvallom érdekelt is hogy milyen egy műkörömmel élni.


Legelső körmöm ez a gyönyörűség volt *-* Még a mai napig imádom visszanézni, nagyon szerettem, szinte már "szerelmes" voltam műkarmaimba. 


Ah *-*

Semmi problémám nem volt,gyorsan megtanultam hogyan élhetek velük.
Majd ebből a jó tapasztalatból kiindulóan, elmentem töltetni.


Gondolván, hogy nem is olyan hosszú ez, nem reszeltettem vissza. Hagytam a régi hosszt, csak mintát váltottam. Emlékszem ez szilveszterre készült. Az elkészítése sokáig tartott a hálók, matricák, minták miatt. Ez is nagyon tetszett, de egy idő után már zavart a sok minta, és még hozzám képest is soknak tűnt.


Ez is igényesen lett elkészítve :) Csak utólag visszanézve átesett a "túlsok" kategóriába.
Azóta rájöttem hogy nem kell mindent belepakoltatni a körmeinkbe. A kevesebb néha több.



Igazi karmaim voltak :PP


Viszont, a lenövésnél bajok voltak. Alapból hosszúra hagytam, és az még nőtt tovább. Egy hónapos lenövésem már tényleg a tűrés határait feszegette, és lassan átesett a KAROM kategóriába.

Visszanézve tényleg borzasztó hosszú volt már  O.o

A tartósságot viszont nem firtatom. Nem tört le, csupán én reszeltem le róla a mintákat.


Majd visszareszeltem magamnak a könnyebb élet miatt, a következő töltésig. 


Ezúttal egy rövidebb formát választottam.




Ennél is szerelembe estem *-* 



De érettségi előtt már nem tudtam elmenni töltetni :( Így saját magamnak reszeltem vissza ismét.



Először csipesszel vágtam vissza a hosszát. Majd formára reszeltem-



Az elmúlt egy hónapban időm sem volt a körmeimre sajnos :/ + ráadásul akaratlanul visszatért a körömrágás szindróma is. Gondolom az érettségi előtti idegesség miatt.

Mostanra már teljesen lenőtte magát a maradék zselé is.
Nagyon jó tapasztalataim voltak, szépek voltak, sokáig bírták. Csupán annyi bibi volt, hogy két hét után ráuntam, hiszen folyton nézegettem... Emellett nagyon hiányzott az hogy magamnak festegessem a körmeim.

Úgyhogy jelenleg apró, visszareszeltek a természetes körmeim, de a nyáron vissza fogom őket növeszteni :))


Nektek van/volt műkörmötök? Milyen tapasztalataitok voltak?

1 megjegyzés:

  1. Szép kis válogatás volt :)
    Nekem nagyon tetszettek, még a rózsaszín is :) A lenövés meg milyen brutál hosszú volt *.* :DDD

    VálaszTörlés